A családok a Kolpingba mennek – 15 éve a családokért
KÉPMÁS MAGAZIN
(2011. október)
Az érkezőt igazi vendégszeretettel várják: étellel, itallal kínálják, s nem jönnek zavarba, ha több a gyerek, sőt sok a gyerek, ha jött a nagymama is, ha több generáció együtt érkezik – ha már itt van, érezze jól, kényelmesen magát. A széles, tágas belső udvar máris csábítja a gyerekeket, erősen kell fogni a kezüket, ha nem akarjuk, hogy vacsora helyett a pónilovakat csodálják, vagy a homokozóban tortát süssenek, netán még sötétedéskor is a trambulinon ugráljanak. De milyen jó lesz majd a szülőnek úgy pihenni, hogy tudja, a gyerekei is jól vannak.
Megérkeztünk és éhesek vagyunk. De előbb gyerünk az uszodába! Mehetünk a parkon át is, de van egy mindent összekötő, kényelmes belső folyosó. Nem kell félni, a gyerekek egy órán belül ismerik a járást. De jó most egyet csobbanni, az út porát leöblíteni! Majd irány az étterem! Már a látvány is lenyűgöző: ínycsiklandó ételek, mennyiségben, minőségben verhetetlenek. És a sok fiatal család, a zsibongó élet! Valaki most szökik meg az etetőszékből, a másiknak nem kell az előke, amott valaki tejbegrízbe rajzol, szívószállal szörpöt szürcsöl. S e Tesz-Vesz város hangulatban mégis mindenki nyugodt. A személyzet is, a vendégek is. Csupa mosoly ez a ház! Itt nyaral – ősszel is – a jövő!
Aki egyszer is volt a Kolping Hotelben, tudja, hogy itt nem marketingfogás az, hogy szeretik a családokat, a gyerekeket. Itt mindenre gondoltak, ami egy önfeledt családi pihenéshez kell. A „kolpingosok” pontosan tudják, hogy a gyerekeknek más jelenti a pihenést, mint a felnőtteknek. Sok minden van itt, amit más szállodákban hiába keresnénk. Az anyukák és gyermekeik kényelmét szolgáló berendezéseken túl, először is itt van Bobó, a kedves, lomha járású, szürke víziló, és az ő játékbirodalma. Ahol izgatott gyereksereg hangoskodik, ott keresd Bobót! Mindenki szólni akar hozzá, vagy legalább megérinteni. Van, aki elsőre bátortalan vele, de a végén mindenki szívébe zárja őt.
És vannak játszóterek, indiántábor, erdei kalandpark, mini állatfarm, trambulinok és sportpályák. Aki most ősszel látogat el Alsópáhokra, többféle akciót is igénybe vehet. Ha jó időpontot választ, most engedményt is kaphat. Érdemes lesz azokat a napokat választani, amikor a nagyi ingyen csatlakozhat a családhoz, néha pedig az 5 év alatti gyermekek pihenhetnek ingyen a Kolping Hotelben. Folytatódnak a jól bevált programok is: a babaúszó tábor, intimtorna hét, Kerekítő napok, Ringató, angolnyelvkurzus, Gyermekkori vészhelyzetmegoldó tanfolyam a Léghajó Program keretében, Tengerecki – kis természetbúvár hét.
Külön ajánlják azoknak, akik úgy szeretnek pihenni, hogy az egész család együtt van, azoknak, akik szeretnék a nagyszülőket felejthetetlen pillanatokkal meglepni, mindenkinek, aki szeretne az őszi időszakban pihenni, azoknak, akik üdülési csekkel vagy SZÉP- kártyával szeretnének fizetni.
Azoknak sem kell lemondaniuk a közös élményekről, akiknek idén még nem jutott idejük a családi kiruccanásra.
A Kolpingban a nyaralással nem érnek véget a programok. Októberben is várják a szülőket, akik szeretnék tartalmas őszi pihenéssel meglepni csemetéiket. Várják a gyerekeket, akik megismerkedni vagy újra találkozni akarnak Bobóval, a vízilóval. Várják a családokat egy kis kikapcsolódásra, hogy újult erővel és felfrissülve készülhessenek a téli hónapokra.
A Kolping Hotel Alsópáhokon olyan szálloda, ahol az élet a nyári szabadságok után, ősszel, sőt télen sem áll meg, hétköznapokon és ünnepeken is mindenki megtalálja a kedvére való programot. Különleges eseménye októbernek az is, hogy megtekinthetők a felújítás alatt álló Ulrich-ház mintaszobái.
Aki most októberben idelátogat, válogathat az ünnepi kedvezményekből és műsorokból. Azt is megtudhatja, hogyan lett az elmúlt 15 év alatt az ország egyik legismertebb szállodája a jubiláló Kolping Hotel, és a családok kedvelt úticélja Alsópáhok.

Oldaltérkép


