Az együttlét öröme

[2010. december 01. | 12:10:00]
A karácsonyról mindenkinek más jut eszébe. A várakozás izgalma, a csillagszórók és a gyertyák fénye, az ajándékok, a finom ünnepi falatok. És persze az öröm, hogy együtt van a család, együtt lehet átélni mindazt a jót, amit kaptunk.

KÉPMÁS

(2010. december)

Az ünnepek kiemelt helyet foglalnak el életünkben, ezért készülünk rájuk olyan sokat és ezért szeretnénk, ha emlékezetesek maradnának. Tárgyakkal telezsúfolt világunkban ritka, emiatt értékes ajándék az együtt töltött idő és az odafigyelés.  Ennek a megvalósítása persze nem olyan könnyű, mert elő kell készíteni a „terepet" az ünneplésre: vásárolni, sütni-főzni, takarítani. Ez sokszor olyan nyomasztó feladattá válik, hogy nem is az ünnepet várjuk, csak azt, hogy túllegyünk rajta. Így ugyan kipipálhatjuk, hogy ez is megvolt, a lényegét azonban elveszítjük. Kár azt gondolni, hogy nem baj, ha a szülők fáradtak, a gyerekek így is örülnek. A legkisebb csemete is pontosan érzi, ha a környezete kimerült, feszült, hogy valami nem stimmel.

Az utóbbi időben egyre többen határoznak úgy, hogy az ünnepi forgalomból „kivonják" magukat, és az ideges, zsúfolt tömeg helyett néhány nyugodt napot választanak. Amikor mindenre van idő, pihenésre, beszélgetésre, játékra, testi-szellemi töltekezésre.

Az ünnepek közül is kiemelkedik a karácsony, és mivel ez a leginkább családi ünnep, sokan idegenkedve fogadják az ötletet, hogy ilyenkor menjenek el otthonról.
Ha azonban elkezdik sorra venni, mennyi jó származhat ebből, már nem sokáig tétováznak. Minden előzetes rohangálástól megkímélhetik magukat, nem kell állandóan félbehagyni a játékot, mert odaég a sütemény, nem kell rendet rakni, mert jönnek a vendégek, és nyugodtan sétálhatunk egyet párunkkal kettesben, mert van, aki vigyáz a gyerekekre.

A téli pihenéssel persze nem kell megvárni a karácsonyt: van, aki azért választja az adventi időszakot, mert a néhány napos kikapcsolódás során lelkileg fel tud készülni az ünnepre. Van, aki „előre" pihen, azaz erőt, jókedvet gyűjt a rokonok, barátok fogadásához - ezután már bátran belekezdhet a szervezésbe. És érdemes arra is gondolni, hogy a karácsony hamar elmúlik, de ünneppé tehetjük az utána következő napokat is. Egészen biztos, hogy egy téli üdüléssel életre szóló élményt ajándékozunk.

Mielőtt belevágunk a családi utazás szervezésébe, néhány szempontot fontoljunk meg.

  • Ha eldöntöttük, hogy utazunk, először is tisztázzuk, hogy a szűk családon kívül meghívjuk-e a nagyszülőket.
  • Ha csak a szülők és a gyerekek utaznak, akkor is kell arra időt szakítani, hogy a felnőttek egyedül is és kettesben is lehessenek. Ha ott vannak a nagyszülők, ilyenkor örömmel unokáznak és „bepótolják", ami évközben elmaradt. Viszont figyeljünk arra, hogy a nagyszülőket ne csak bébiszitternek használjuk, hagyjunk időt a velük való beszélgetésekre is.
  • Nem mindegy, hol foglalunk szállást. A gyerekek életritmusa, mozgásigénye, étrendi szükséglete életkoronként más, mindenképpen különbözik a felnőttekétől. Olyan család-, illetve gyerekbarát szállást válasszunk, ahol van tér a játszásra, senkit nem zavar, ha a gyerekek hangoskodnak vagy rohangálnak, ahol az étteremben nem sápad el a pincér, ha kiömlik az üdítő.

A magyarországi Kolping Hotel kínálata, a kisgyerekeseknek már nem kell bemutatni az általuk kialakított családbarát szolgáltatásokat. Már adventben különleges programokkal készülnek, Korzenszky Richárd bencés szerzetes lesz egyik héten a lelki töltekezés vezetője. Lesz közös gyertyagyújtás, karácsonyi kézműves foglalkozások. Szenteste egy nagy karácsonyfán gyúlnak ki a fények, és a vacsora még hangulatosabb, még meghittebb lesz, mint egyébként. A hangulatot élő karácsonyi koncert színesíti. A két ünnep között és szilveszterkor aztán a vidámságé a főszerep, a legjobban várt családi verseny a gokartpályán zajlik majd, ahol a gyerekek meleg teával, a felnőttek fűszeres forralt borral melegíthetik magukat.

Törzsvendégek