Oldaltérkép
Én a vízilovakkal vagyok!
NŐK LAPJA
(2011. december)
Mivel a tízhektáros parkban és a számos épületben hihetetlen mennyiségű program szerveződik, előre beláttuk, hogy két és fél nap alatt mindent – például az erdei kalandpályát, a kalóztornyot, az indián sátrakat, a mini állatkertet és még sorolhatnám – nem tudunk kipróbálni, így bölcs szülőkhöz méltón, mindig azt csináltuk, amihez a gyerekeknek kedvük volt. Na, nekik legtöbbször ahhoz lett volna kedvük, hogy az épületeket összekötő folyosókon rollerezzenek. Merthogy ezek sem szimpla folyosók, kicsit felturbózták őket: közlekedési lámpákkal, autóút mintájú padlószőnyeggel, játék benzinkúttal, plusz a helyrajzi adottságoknak köszönhetően kellemesen lankásak, így szinte sajnáltam, hogy a bukósisakot otthon hagytuk, amikor Barni százzal száguldott el előttem.
Szóval, ha – kizárólag rollerrel közlekedve – el tudtuk hagyni a folyosónkat, akkor percek alatt eljutottunk Bobóországba. Egy ajtóval arrébb a társasokkal, építőkockákkal, kisautókkal felszerelt óvoda (gyermekmegőrzést vállaló óvónőkkel természetesen) és a legkisebbek bölcsije várt minket. A fiúkat órákra lekötötte ez a két hely is, mi közben vagy a fotelekben beszélgettünk a szemközti kávézóban (egy lépésre a kölyköktől) interneteztünk, vagy beszálltunk a játékba. Amikor trükkösen másfelé indultunk el családilag (mert a golyós játszó előtt nem lehetett soha csak úgy elmenni), akkor kipróbálhattuk a pedálos gokartokat a sportpályán – ezeket szerencsére felnőtt méretben is gyártják, mert sem az apjuk, sem engem nem volt könnyű kirángatni a kis gépekből -, illetve az uszodát, ahol több gyerekmedencében is ugrálhattak, fürödhettek a srácok.
Alvásidőben persze, mindig visszatértünk a szobánkba, ami nagyon praktikusan volt berendezve, mivel tartozott hozzá egy minikonyha, ahol a tízórai-uzsonna szendvicseket könnyen előállíthattam. Másrészt az altatásokat erősen megnehezítette, hogy a külön gyerekszobát, ahol öt gyerek is simán elfért volna, olyan klassz emeletes ággyal szerelték fel, ami a mi fiainkat nem hagyta nyugodni: állandóan le-föl mászkáltak rajta, bunkert építettek a tetején, szóval, mindenre használták, csak alvásra nem… Amikor azért sikerült „lenyomni” őket, apukával felváltva távoztunk a gyerekmentes(!) felnőtt uszoda-szauna-konditerem részlegbe. De ha vittük volna valamelyik nagyszülőt, akkor ő akár a Hévíz környékén megszokott gyógykezeléseken is részt vehetett volna, hiszen a Kolping egyedisége abban rejlik, hogy képes egyszerre három generáció igényeit is kiszolgálni.
A Bobó-szülinap miatt pont egy telt házas hétvégét fogtunk ki, amitől kicsit ugyan féltem, de mint kiderült, ezen a hatalmas területen eloszlik a tömeg, még az étkezéseknél sem jelentett problémát soha a csúcsforgalom. Ahogy az sem, ha a fiúk szóba elegyedtek a pincérekkel, akik szívesen és kedvesen válaszolgattak nekik, vagy éppen sikítozva fogócskáztak az asztalok között (nem a mieink, neeeem). Itt tényleg nem ciki a gyerek: ha sír, ha unatkozik, adnak neki színezőt, ha akarja, ő maga veheti el a vacsoráját a kicsik svédasztaláról (bármilyen diéta, allergia esetén külön főznek a gyerekeknek), ha apa még nem fejezte be a desszertet, az étterem előtt felállított játékokkal simán eljátszhatnak addig, míg várniuk kell. Hiszen a nyaraláson a szülők is vágyhatnak némi kikapcsolódásra, itt nem kell játszani a szentet, az „óvó nénik” bármikor bevethetők, a gyerekek szívesen is maradnak velük. És mindez (legalább 99 szolgáltatással együtt) az árban foglaltatik!
