Hanna életéért gyűjtünk
Bizonyára sokan ismerik Önök közül zongoristánkat, Ágoston Sándort, aki hosszú évek óta teszi játékával kellemesebbé szállodánkban a vacsorák hangulatát. Hallhatták már őt rendezvényen vagy egy-egy kiemelt programon zenélni, sőt karácsonykor is ő varázsolt el mindenkit ünnepi dallamaival.
Azt azonban valószínűleg kevesen tudták, hogy kb. 2 évvel ezelőtt tehetséges zenészünk élete szomorú fordulatot vett. Hanna nevű kislánya ugyanis súlyos bélfejlődési rendellenességgel született. Eddigi életének nagy részét a Pécsi Gyermekklinikán és a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályán töltötte, ahol hatszor esett át életmentő műtéten, melyek közben az orvosok mindössze egy 35-40 cm-es vékonybélszakaszt tudtak megmenteni.
A kislányt egészen 9 hónapos koráig csak vénás táplálással tudták életben tartani, ekkor azonban sikerült áttérni egy speciális tápszerre, a Neocate-re. A magyar jogszabályok értelmében ennek a tápszernek az alkalmazását azonban csak 1 éves korig támogatja az OEP, ezért többször is megpróbáltak váltani más típusra. Sajnos azonban minden erre irányuló kísérlet sikertelen volt. A gyermek nehezen elért súlyfejlődése jelentősen visszaesett, a tápszerváltás többször teljes keringés-összeomláshoz vezetett. A gyermekorvosok egyöntetű szakvéleménye alapján így a kislány fejlődése csak a korábban alkalmazott Neocate tápszerrel biztosítható, amely mellett egyébként a kicsi súlygyarapodása és a neurológiai fejlődése is megfelelő. OEP támogatás híján azonban a készítmény napi adagja közel 10.000 Ft-ba kerül.
Az elmúlt hónapokban a szülők erejükön felül próbálták előteremteni a kislány táplálására a fedezetet, de a család tartalékai kifogytak. Többször nyújtottak be egyedi támogatási kérelmet az OEP-hez, de sajnos azt minden alkalommal elutasították. Szállodánk az esetről értesülve gyorssegélyt utalt át a családnak, azonban a kislány hosszú távú táplálásához a szülőknek minden segítségre szükségük van.
Kérjük, amennyiben lehetőségei engedik, segítse őket adományával. Bármekkora összegű felajánlást szívesen fogadnak, hiszen minden apró segítség újabb esélyt adhat Hannának a felépülésre. Adományaikat az alábbi számlaszámra utalhatják, a teljes beérkező összeget a család a kislány táplálására fordítja:
Szenvedő Virág Közhasznú Alapítvány
Erste Bank Hungary ZRt. 11600006-00000000-46227520
Az alapítvány ugyan közhasznú, de sajnos a személyi jövedelemadó 1%-át nem lehet ide felajánlani, mert még nem érte el a törvény által a civil kedvezményezetteknek előírt 3 éves működési időtartamot.
Előre is köszönjük segítségüket, és ígérjük, hogy később is beszámolunk Hanna fejlődéséről.
A család a következő telefonszámon érhető el közvetlenül: Ágoston Sándor, 06-30-630-9497

Oldaltérkép
