Kalandok a Kolpingban
ANYÁK LAPJA
(2010. március)
Katona Borbála testnevelő tanár, két fiú édesanyja. Budapesten is vagy száz kisgyerek napjait színesíti az ötleteivel, szakértelmével, most Alsópáhokon is megmutatja, mi mindentől lehet boldog és kiegyensúlyozott egy pici gyerek – és persze ebből következően az őt körülvevő felnőttek…
ANYA, JÁTÉKRA FEL!
„Így van, ez az egyik legfontosabb célom. Megtanítani, megmutatni, milyen közösségben játszani, hogyan működik már mászó korban is a versenyszellem. Mi az a kaland, a bátor vállalás. Mit jelent egy feladatot teljesíteni, megoldani. Hogyan kell az esetleges sikertelenséget elviselni, és örülni a másik sikerének. Megtanítani, hogy vannak vesztesek és győztesek. Elmondani az ő nyelvükön, hogy ez holnap megfordulhat. Azt remélem, hogy nem csak a kicsiknek lesz emlékezetes ez a néhány nap, hiszen az egész családot bevonom a játékokba, sportolásba. A szülők is kapnak feladatokat, ők is bizonyíthatnak a picik előtt. Nem passzív szemlélői tehát a játéknak, hanem részesei. Tornázniuk is kell, és kalandtúrázni” – avat be a rejtelmekbe Katona Borbála.
BABAMARATON-BAJNOKOK
Kedves anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák, kérem, adják át üzenetem a piciknek, hadd tudják, hová indulnak önökkel erre a varázslatos öt napra: dalokat tanultok, megtanuljátok a Boribaba-dalt, de bármilyen furcsa, tornázás közben báboztok is, és mesélünk. Így vesz részt a testetek, a szellemetek, a képességeitek a tornaórán. Párnacsatát vívtok, szappanbuborékot fújtok, kipróbáljátok, ügyes-e a kezetek, tehát kézműveskedtek, ringatni tanulunk (nem is gondolnánk, hányféleképpen lehet), akadályokon verekszitek át magatokat, keskeny pallón egyensúlyoztok, és bajnokot avatunk. Kincset kerestek gyertyafénynél, és aki ezt teljesíti, joggal nevezheti magát bátor babának. A jövő olimpikonjai pedig lefutják-lemásszák a 42 méteres babamaratont, hogy aztán majd 21 év múlva teljesíteni tudják az igazi maratonfutás 42 kilométerét. De a győztes és oklevél itt is lesz. És taps és elismerés és ölelések és sok-sok puszi győztesnek, vesztesnek egyaránt.
VERSENYSZELLEM
És hogy mi a lényeg? A közösségi élmény. A többiek megfigyelése, utánzása, mások örömének, ügyetlenségének megélése, a siekr ünneplése, megjutalmazása. A biztatás. A versenyszellem előhívása, a vereség elviselése és természetesen oklevél, amely azt igazolja, hogy idejöttél, vállaltad, megcsináltad. Mindegy, hogy győztél, vagy vereséget szenvedtél, de kihoztad magadból a legjobbat. Azt sem tudod, mi az a verseny, mi az a győzelem, mi az a vereség, mi az, hogy teljesíteni, mit jelent a közösségben játszani, tanulni. Nem tudod, mert még aprócska vagy. Mégis ezt csinálod. Versenyzel, teljesítesz, győzni akarsz, de örülsz a második helynek is. Elkezded megtanulni tisztelni a másik sikerét, örülni neki, és ha legközelebb újra eljössz, még jobb leszel majd, mert emlékszel, milyen boldog volt a másik Alsópáhokon a bababarát Kolping Hotel udvarán, a dobogó legfelső fokán.
Tóth Gabriella

Oldaltérkép


