Kismamák is elkezdhetik! 10 érv a nordic walking mellett
ANYÁK LAPJA
(2010. szeptember)
A nordic walking története
Maga a mozgásfajta már az 1950-es években is létezett a skandináv országokban, bár akkor még csak a sífutók úgynevezett nyári edzéseként. Az 1990-es években sífutók, orvosok, gyógytornászok és edzők közös csapata létrehozta és elnevezte nordic walkingnak, és innentől már önálló sportágként működik; 2000-ben ez lett az év sportja Finnországban.
A nordic walkingon belül három szintet különböztetünk meg. AZ első célja az EGÉSZSÉG megőrzése és az életminőség javítása. Ez annyit jelent, hogy heti rendszerességgel negyven-negyvenöt percet „gyalogolunk” viszonylag sík terepen. Általában egészségi problémákkal küszködőknek, illetve idős embereknek ajánlják. A következő, a FITNESZ szinten már emelkedik a mozgással töltött idő: ebben az esetben hetente többször egy-másfél órát „nordic walkingolunk”, immár változatos terepen, ezáltal fejlesztjük állóképességünket és erőnlétünket. A legfelső szint az EXTRÉM kategória: ekkor már a gyaloglás már valamilyen más sportágat kiegészítő mozgásforma is lehet. Ezen a szinten már bizonyos edzésterv szerint történnek a foglalkozások, amelyek tartalmaznak ugrásokat, futásokat és fitneszelemeket is.
1. Nem drága: szükséges hozzá egy pár nodic walking bot és egy kényelmes cipő.
2. Viszonylag rövid időn belül elsajátíthatók az alapok.
3. A helyes technika alkalmazásával az izmaink 95 százalékát ,egmozgatja.
4. Ellazítja a stressz, az ülő munka és a rossz testartás miatt fájdalmasan görcsössé váló nyaki és vállizmokat.
5. 46 százalékkal több energiát használunk fel, mint a normál gyaloglással.
6. Kíméli az ízületeket.
7. Fejleszti az izomzatot, az állóképességet.
8. Mindenki a saját tempójában gyalogolhat, attól függően milyen az erőnléte, egészsége, illetve edzettsége.
9. Alkalmas súlycsökkentésre, ilyenkor legalább egy órán keresztül kell gyalogolni, hetente többször, viszonylag állandó tempóban.
10. Ajánlható idős embereknek (stabil és magabiztos járás a botokkal, nem terheli az ízületeket), egészségi problémákkal küszködőknek (csontritkulás, magasvérnyomás, érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség stb.), rehabilitációs igénylőknek (baleset, sport baleset), sporttól már elszokott embereknek, kismamáknak, várandósoknak.
VÁRANDÓS ANYÁKNAK
A botok nagyban segítik a biztonságos járást a megváltozott súlypont ellenére is.
Kismértékben tehermentesíti a deréktáji izmokat.
A kismama a saját állapotához igazíthatja a mozgás tempóját, intenzitását.
Fejleszti az erőnlétét úgy, hogy közben nem terheli túl magát.
Panaszmentes várandóság alatt a kezdetektől a kilencedik hónapig lehet gyalogolni.
A friss levegőn, kellemes környezetben jótékonyan hat a mama testére és lelkére is.
SZÜLÉS UTÁN
Az orvossal konzultálva a nordic walking viszonylag hamar folytatható/elkezdhető.
A szoptatás alatt fokozatosan és nem túl intenzíven végezhető.
Segít visszaszerezni a szülés előtti alakot, kondíciót.
Nem kell a fitnesztermek nyitva tartásához igazodni, rugalmasan alakíthatjuk saját edzéstervünket.
Ha nem akarunk, vagy tudunk elszakadni a babától, akkor háti hordozóban is magunkkal vihetjük a friss levegőre. Kellemes és hasznos kikapcsolódás a mamáknak, hiszen közben feltöltődhet új energiákkal, és nem érzi magát kimerültnek, fáradtnak.

Oldaltérkép


