Rekordok éve a Kolpingban!
Míg májusban a legnagyobb magyarországi vízilógyűjtemény hivatalos rekorddá nyilvánításának örülhettek Bobóországban a gyerekek, addig ma egy újabb csúcs elérésében közreműködhetnek a vendégek. A szálloda nyitása óta ugyanis egy időben soha nem pihentek ennyien a hotelben: összesen 492-en töltik az augusztus 5-ei éjszakát a hatalmas területen.
És a titok éppen ebben rejlik, a 10 hektáros parkban. Ugyanis hiába pihennek egyszerre közel 500-an Bobóországban, a rengeteg lehetőségnek köszönhetően nyoma sincs zsúfoltságnak. A családi élményfürdő kint és bent is több medencével várja a pancsolni vágyókat, és aki igazán feltöltő kikapcsolódást keres, a csak felnőttek részére fenntartott uszodarészlegben és a szaunák melegében pihenhet meg.
De a lelkes óvónőknek és a felkészült animátor csapatnak hála, a 225 gyereket is tengernyi program várja. A délelőtti barkács foglalkozásokról már loholnak is a keresős játékok elrejtett feladványai után kutatva, majd délután indul a pedálos gokartverseny és a legnagyobb kedvenc, a kötélpálya. Közben az uszoda a vízi kosárlabda szurkolóitól hangos, de a sportpályák környékén is gyülekezik már az aktív gyereksereg. És hogy este mindenki jókedvűen térjen vissza a szobájába, a mozgalmas napot vacsora után még egy vidám bohócműsor zárja.

Oldaltérkép


