Kerékpárút és túraútvonalak Alsópáhokon
A Kis-Balaton térsége kerékpáros hálózat fejlesztésére nyert támogatást a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján. Baracskai József elmondta: a balatoni kiemelt üdülőkörzet turisztikai vonzerejének növelésére meghirdetett pályázatból a Termál-völgy - Kis-Balaton kerékpáros és ökoturisztikai hálózatának fejlesztésére 131 millió forintos támogatást biztosítottak. A kerékpáros és ökoturisztikai hálózat kiépítésével Zalakaros és Hévíz térségében túraútvonalakat alakítanak ki és bővítik a szolgáltatásokat.
A zalakarosi és hévízi kistérségben 156 millió forintos teljes költségvetésből a természeti és kulturális értékek bemutatását és az ökoturizmus fejlesztését szolgálva két kerékpáros központot hoznak létre. Gyalogos és kerékpáros túraútvonalakat és pihenőhelyeket építenek ki, családbarát szolgáltatásokat valósítanak meg, továbbá olyan helyek is látogathatóvá válnak a Kis-Balatonnál, amelyek eddig teljesen el voltak zárva a látogatók elől.
A tervek között szerepel még új játszóterek kialakítása, valamint elektronikus és 3D információs pontok létrehozása. Tavasszal megkezdődik a Csali közpark illetve a belvízelvezetés kiépítése.
Forrás: MTI

Oldaltérkép
