Lezárult a Nemzetközi Kolping Szövetség 31. Közgyűlése
A munkavállalók jogainak támogatása az egész világon
A Nemzetközi Kolping Szövetség 31. Közgyűlése meghatározta akciótervét
A keresztény munka koncepcióját az egész világra eljuttatni – Ezzel a céllal kezdi meg a Nemzetközi Kolping Szövetség következő 5 éves működését. A 290 küldött ezzel zárta le a "Munka az élet szolgálatában" mottójú, 31. Közgyűlést Alsópáhokon. "Nekünk, mint nemzetközi szövetségnek, megvan a lehetőségünk arra, hogy hálózatot építsünk, és együtt lépjünk fel az olyan globális problémák ellen, mint például a kizsákmányoló munkavállalói viszonyok, amik ellen országos szinten, egyedül nem lehet felvenni a harcot.", mondta Hubert Tintelott, a Nemzetközi Kolping Szövetség főtitkára. "A Kolping tagok egymás közötti szolidaritásában ott a remény, hogy akár kisemberek is tudnak változtatni a világon, ha összefognak." – hangsúlyozta Father Roland Pasensie, a Dél-Afrikai Kolping Szövetség egyházi vezetője.
A Kolping Szövetség nemzetközi és regionális szinten is kb. 60 országban biztosít különböző képzési és továbbképzési programokat, és ezzel esélyt biztosítanak az embereknek a munkaerőpiacon. Mikrohitelek nyújtásán keresztül kisvállalkozások létrejöttét támogatja a szervezet, amik utána munkahelyet teremtenek. Politikai életben is szerepet vállalnak az országos szervezetek, pl. Uruguayban és Ecuadorban az informális szektor munkavállalóinak jogaiért küzdenek. Németországban több ezer Kolping tag dolgozik aktívan a keresztény értékekért munkaügyi bíróságokon, a társadalombiztosításért és a szakmunkáért felelős önkormányzati szerveknél, üzemi tanácsokban és hivatalnokok képviselőjeként.
"A 31. közgyűlés a 290 küldöttel a legnagyobb és a legnemzetközibb volt a Kolping Szövetség történetében.", mondta az egyházi vezető, Axel Werner. Már a következő közgyűlés is, amit 2012-ben Bensbergben tartanak, a küldöttek számát tekintve kisebb lesz, azért hogy ne rójon túl nagy anyagi és szervezeti terhet a folyamatosan növekvő szervezetre. A jövőben a nemzetközi szövetségbe a küldöttek választását úgy határozzák meg, hogy a kicsi és szegényebb országok is biztosan megfelelő arányban képviselve legyenek. Most a Kolping Szövetségnek ugyanis kb. 500.000 tagja van a világ 61 országában.
XVI. Benedek pápa személyes üdvözletét a Vatikánból Josef Clemens püspök adta át a küldötteknek, május 15-én, kedden. "Anélkül, hogy magát a szót használták (vagy ismerték) volna, már a második vatikáni zsinat résztvevői (ami 42 évvel ezelőtt ért véget) is felismerték a globalizáció kihívását", mondta Clemens püspök. "A globalizációt nem szabad egy "egyirányú utcaként" kezelni, amin csak egy irányba lehet haladni, hanem a hitből táplálkozva aktívan be lehet és kell kapcsolódni a folyamatába.", bátorította a küldötteket Clemens püs-pök. És egy meghívást is átadott Rómából: A szentszék egy fórumot rendez minden tevékeny, nemzetközi katolikus szervezetnek, hogy az egyesült nemzetek szintjén egy konkrét akciótervet dolgozzanak ki, ahol a Nemzetközi Kolping Szövetségnek is részt kell vennie.

Oldaltérkép
