Sikeres gyűjtés az alapítványi vacsorán
Először fordult elő, hogy ugyanannak az alapítványnak gyűjtöttünk, melynek 1 évvel korábban. A tavalyi adományoknak köszönhetően új tetőcserép került a Székelyföldön található Zetelaka templomára, mely fontos találkozóhelye az ott élő magyarságnak. Idén elhatároztuk, hogy új „köntösre” gyűjtünk, hiszen az épület homlokzata is régóta felújításra szorul. Kitűnő szakácsaink pazar ételsort álmodtak meg erre az estére, mellé pedig az Egri Borvidék legszebb borait kínáltuk. A fogások között a több évtizedes múlttal büszkélkedő tapolcai Kinizsi Néptánc Együttes műsorát csodálhatták meg Vendégeink.
A jótékonysági esten több mint 200-an vettek részt, és a vacsorajegyekből, tombolajegyekből valamint további adományokból több mint 1 millió Ft gyűlt össze.
Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves résztvevőnek és partnerünknek a támogatást.

Oldaltérkép
