Kolping csapat
Folyamatos megújulás
Tudjuk, hogy vendégeink értékelik az újításokat. Éppen ezért egy percig sem ülünk a babérjainkon, hanem inkább mindig kitalálunk valamit. Lehet, hogy „csak” egy új programot indítunk, de lehet, hogy építünk egy új medencét. Semmilyen vakmerő lépéstől nem riadunk vissza, ha a családok kényelméről van szó. Nagy utat jártunk be azóta, hogy 1991-ben felmerült a szálloda megépítésének gondolata. 1996-ban Baldauf Csaba akkori – és jelenlegi – igazgató már az első vendégeket üdvözölte. Akkor még gondolni sem mertük volna, hogy a családi üdülő Magyarország első, és azóta is töretlen népszerűségű családbarát szállodájává növi ki magát.
Gyerekbarát személyzet
Egy családi pihenés megszervezése nem könnyű feladat. Ezernyi kérdés merül fel az emberben már az utazás előtt. A gyerekeket pedig a helyszínen sem lehet „szállodai üzemmódba” kapcsolni. Éppen ezért, mi mindannyian azon dolgozunk, hogy a pihenés minden percében érezzék: mi szeretjük a gyerekeket. Akkor is, ha zajosak, szaladgálnak, válogatósak, szanaszét hagyják a kismotorjaikat… Ők a mi fő mozgatórugóink. Mi is családosak vagyunk, 115 munkatársunknak összesen 124 gyermeke van. Kedves Szülők! Bízzanak bennünk, hiszen a recepcióstól a felszolgálókig mindannyian azt szeretnénk, hogy a Kolping szóról emlékezetes családi pillanatok jussanak majd eszükbe.
Családbarát munkahely
Igazán hitelesek csak akkor lehetünk, ha családbarát hitvallásunk nem csupán egy marketingfogás. A Kolping Hotel vezetősége a munkatársak felé is családbarát szemlélettel fordul, ami az idegenforgalomban különösen nehéz feladat. Hiszen dolgozni kell hétvégén és ünnepnapokon, reggel és este, a nagy vendéglétszám mellett a figyelem egy pillanatra sem lankadhat. Családbarát személyzeti politikánk számos olyan elemet tartalmaz, ami figyelembe veszi, hogy a munkatársaknak is van családja.
Szakma és empátia
A szakmai tudás az első lépcső, de bármilyen Kolping-állás betöltéséhez érteni kell a családok nyelvén. Nálunk egy recepciós nem kiadja a szobakulcsokat, hanem ismerősként köszönti a törzsvendégeket, a szobaasszony nem csupán kitakarít, hanem tiszta otthont teremt egy kisbaba érkezéséhez, a szakácsok nem csupán vacsorát készítenek, hanem kedvenceket főznek, és még sorolhatnánk hosszasan. Sikerünk titka, hogy ezt a napi pluszt minden kollégánk igyekszik hozzátenni a csapat munkájához. Ha szívesen dolgozna csapatunk tagjaként, küldje el önéletrajzát űrlapunk segítségével. Főiskolások! Egyetemisták! Gyakornokképzés keretében nálunk is eltölthetik szakmai gyakorlatukat. Jelentkezés itt!
Miért csináljuk?
Minden egyéb indoklás helyett álljon itt 3 gyerekszáj történet vendégeink tollából:
„A szállodában csak kedves emberekkel találkoztunk. Csoda, hogy van ilyen hely hazánkban, ahol mindenki kedvesen mosolyog a másikra. A fiam, aki 4 éves azt mondta: „Csak akkor menjünk haza, ha megöregszem!!” – Szerintem ez mindent elárul arról, hogy hogyan éreztük itt magunkat! Köszönjük! Szabóné Sági Adrienn, Budapest, 2009, április”
„A múlt héten 3 nagyon kellemes napot töltöttünk Önöknél. Miután hazamentünk 2,5 éves kislányomat Szonját a játszótéren megkérdezte egy néni, hogy hol lakik, erre ő azt válaszolta: Bobóországban. Dr.Hanzélyné Kvitkovszky Tímea, 2008. április”
„Balázs fiam 9 éves. Mivel már nagyon sok alkalommal töltöttük a családi hosszú hétvégeket a Kolpingban, Apa azt javasolta, hogy próbáljunk ki más szállodákat is. Így tavaly októberben jártunk utoljára Bobó országban. Idén november elején arról beszélgettünk, hol kellene eltölteni a 4 napos "extra" iskolai szünetet. Több szálloda neve is felvetődött, míg egyszercsak Balázskánk megszólalt:- Apa, arra a külföldre menjünk, ahol magyarul beszélnek! A Bobósba. Nagyot nevettünk s mindannyian tudtuk, hogy a Kolpingról beszél, ahol legjobban érzi magát, a Magyarországon töltött szünetek során. Mikóné Geist Klára, 2008. november”
A név „kötelez”!
Szállodánk névadója Adolf Kolping, mint kölni egyházmegyés pap személyes küldetését abban ismerte fel, hogy a nyomasztó szociális problémák enyhítésének szentelje az életét. Az általa létre hozott Kolping-mozgalom katolikus, családszerű és életre szóló művelődési és tettekre késztető közösség, ahol csakúgy mint egy családban, nemzedékeket átfogó voltának köszönhetően minden korosztály megtalálja a helyét. Ebből eredeztethető a Kolping Hotel családbarát jellege és Magyarországon jelenleg egyedülálló családközpontú árpolitikája és szolgáltatása.
Jótékony Kolping
Mindig találunk célokat, amiért érdemes extra erőfeszítéseket is tenni. Legyen szó egy erdélyi templom felújításáról, a beteg gyerekek felvidításáról a bohócdoktorok segítségével, karácsonyi cipősdoboz akcióról, vagy akár a dél-afrikai gyerekek élelmezési problémáiról. Szállodánk az elmúlt években több fontos ügy mellé is odaállt, és sok millió forint értékben támogatta a rászorulókat. Köszönjük mindazoknak, akik akár egy alapítványi vacsora keretében, akár egy faragott, afrikai víziló megvásárlásával hozzájárultak a nemes célok megvalósításához.

Oldaltérkép




